Cégünk, az Innoshape Kft. 2009 óta elkötelezetten segíti a kozmetikusokat, bőrgyógyászokat és más kozmetikai kezelésekkel foglalkozó szakembereket és szalonokat a legmodernebb szépségápolási megoldásokkal.
Folyamatosan törekszünk a megújulásra, ezért kizárólag a legújabb, leghatékonyabb gépeket forgalmazzuk, hogy innovatív megoldásokkal segíthessük a hazai szakemberek fejlődését, Vendégeik szépülését.

Hisszük, hogy a fiatal és egészséges bőr elérhető fájdalommentesen. Az általunk kínált kozmetikai megoldások lehetővé teszik a hatékony bőrápolást és bőrfiatalítást, amely látványos eredménnyel jár már az első kezelések után.

Jelenlegi kínálatunk még csak a kezdet, folyamatosan kutatjuk a leginnovatívabb technológiákat, célunk, hogy elérhetővé tegyük ezeket a hazai szakemberek számára.

Pesti Antal
Az Inno Shape Kft. ügyvezető igazgatója

„Az Inno Shape Kft. ügyvezető igazgatójaként évek óta dolgozom együtt kozmetikusokkal, szalonokkal, és rengeteg tapasztalatot gyűjtöttem a kozmetikai beruházások terén.
Célom, nem csak, hogy forgalmazóként elérhetővé tegyem Magyarországon a leginnovatívabb eljárásokat, hanem az is, hogy vonzó partneri ajánlatokkal, folyamatos tanácsadással, és oktatásokkal, szakmai workshopokkal segítsem a hazai szakembereket az üzleti fejlődésben.”

Sári Mariann
Az Inno Shape Kft. kozmetikus szakértője, Kozmetikus mester, Gyakorlati oktató, Tréner

“Pályafutásom 27 éve kezdtem kozmetikusként. Már a középiskolai tanulmányaimat is gondosan úgy választottam, hogy minél jobb alapot teremtsek a kozmetikai szakirányhoz. 2001-ben mestervizsgáztam és ezzel egyidejűleg kezdtem el a kozmetikai hallgatók gyakorlati képzését. Pár évre rá felkértek a felnőttoktatás keretein belül az elméleti tananyag oktatására is.
Azóta is a szívügyemnek tekintem a méltán híres magyar kozmetikusok képzését, így tanfolyamokon, továbbképzéseken adom tovább megszerzett tudásom és tapasztalatom. Büszkén vállalom új technológiák bevezetését, a nyitott szemléletű, a szakma fejlődésével lépést tartani kívánó kollégáknak. Szakmai hátteret biztosítva állok az Inno Shape Kft. mögött.”

Tekintse meg aktuális szakmai oktatásainkat!